Nem az lettem
Nem mélyült az arc s nem lett forró az ágy.
Elfeledem e merülést.
Hajad levágom.
Nem hajbókolnak már reggeli árnyak.
Már nem kötsz gúzsba,
elsuhansz tükröm előtt.
Kiütöm magam a lázálomból!
Az űr hideg távolságát ízlelem,
az ég-ígérő fa érdes kérgét.
Feljebb kúszom, kapaszkodom az égbe.
Előre tekintek az út mélyén tükröződő térbe.
Meredek terád. Magamra.
Ám mégis…
Ravaszul rászedtek, hízelgő ezüstillatok.
S mire feleszméltem,
Körbe zsongtak a fáradt csillagok.
2014.10.10 K.V.