Haj hull
Haj hull, erőt vesztő
jelzuhatag álmon.
Nem gondolok másra,
szorongok. Ocsúdom
messziről siető
szülő káromlásra.
Névtelen hűs erő
harap ki levegőt
előlem. Felettem
zihál, megmar mihelyt
e téboly nyomai
nem jelentnek lángot.
Eszmél a mag, a rög.
Tömjük be az árkot!
Rég láttam ősvalóm,
testvér rebeg: éledj!
Építsük vissza ni
magházunk tetejét!
Lészen szobánk tiszta
s szívünk: ép hajlékunk.
Nem lesz kár. Az égbe
végül fölzuhanunk.
„Magóc-nak!”
2023.10.23 K.V.