…hiábavaló továbbá faragni azt,
‘mi végképp megkeményedett
s várni, várni hogy majd jobb,
majd puha lesz.
Miként ázott gyermek bolyongsz
sivár, kiszáradt tájakon.
Arcodon kipirult ráncok,
mint rejtező sebek mutatnak csupán időt.
Elmúltál harminc, eltelt a negyven.
Nem léptük meg. Nem léptük át.
Csak cipeled. Csak cipeljük.
Még jól viselni is elfelejtjük.
Hét ága sarjadt a fának.
Hetedikként sajog csontod,
de a húsoddal egybeforrt teher
áraszt csak szokatlan illatot.
A szomszéd szemében
kis állatod léte is vitatott.
Bíborrá vált a királykék.
A bizonyosság: hogy valami…
hogy valami idebent ég!
Tovább szaggat belül, nem vigasztal
a tépett zászlóként lobogó gyerekkorod:
az apák mindig elfeledik a születésnapot.
2024.11.11 K.V.