A harangok immár bent konganak
A harangok immár bent konganak.
Sorsuk, hogy távoli hangként tűnjenek el
s elhagyatottan.
Ahogy az álmukban futni akarók:
lassún, egyre hervadón,
átlátszón, végül köddé váltan.
Napra nap sárguló éjedény:
levegő fogy, miként a hold.
Mit sem sejtve a máról,
cinke zuhan az ágról,
kopog a fagy, kint a holt.
Éji látomásként ülök fel ágyból
s üvöltve, rettenve néz valaki tükörre
bizton benne: korcs rémeket lát.
De csak zavart gyermek tekint vissza
ki ijedten órára néz mi más időt mutat.
S mást az álomtalan lent-világban
a valódi, de a fenti ketyeg kiutat.
2023.10.19 K.V.