Artériában egy ismeretlen nyomás.
Illó hit, koponya ropogás.
Íriszekben lángra kapó pillangó,
mint fénylő pernye száll,
majd rohan testvérem torkának
a kimondatlan szó.
Lomhán esik szét a test,
bomlik ami keletkezett
a rothadó omlik s rohanva dagad
szerettem létzsákja falán.
Nem bennem nyilall! – sejteti,
– így viseld az elviselhetetlent!
Van ki most is fuldoklik, nyöszörög.
Megtört elménknek ez mind gagyogás,
Csodás és borzalmas hely ez,
dadogja rettenve tegnapunk.
Mégis, e lüktető szervünk, egyetlen kincsünk
úgy sorvad, mintha volna holnapunk.