Múlóra tekintve
Neonlámpa vált pirosról kékre,
aszfalton topog egy szarvas, kínt bőg az égre.
Szétfröccsen az éj, lággyá keni a boltozatot,
meggyötört szív kér némán most sokaktól bocsánatot.
Múltamra tekintek, míg az idegtépő foggal rám mered.
Látom Napot rajzol fiam egy kockás lapon.
Kész! – szól és szikrázó mosollyal néz.
Feltámad a szellő. A pad, ahol ülök megremeg.
Gyermekem íriszén agg szellem tündököl át.
Imbolygó árnyak ütköznek megfáradt nyakamon.
2021.09.09 K.V.