2019-es Számvetés!
Negyedik esztendeje már, hogy számvetést végzek és összegzem az előző évem főbb eseményeit. Több szempontból is hasznos a visszatekintés. Gyönyörűen láthatóvá válik az út és olyan dolgok is, amiket már szinte a feledés homálya fenyeget. Na, és persze a szembesülés, hogy mégis sok minden történt, annak ellenére, hogy teljesen lefoglal a családi élet. Nagyon hálás vagyok nektek, hogy hallgattok, követtek, olvastok, és hogy éhezitek a szellemi táplálékot! Én ígérem, hogy továbbra is a bennem és mindnyájunkban létező Végtelen-t igyekszem hallhatóvá tenni! Bízom benne, hogy kellő alázattal és hittel mások javára ezt meg is tudom valósítani, amíg világ a világ! Köszönöm nektek!
Az első fél évem java részt otthoni feladatokkal és készülődéssel telt. Mindeközben jó néhány belülről fakadó vers született, mint pl. a „Nyírfa koronájába rejtett ősapa-emlék, gyere elő!” Itt olvasható: www.kobzavajk.com/web/ima-a-lelek-elhagyott-reszeihez/
Júniusban A BOGA-val egy Szimpla kertes koncerttel nyitottuk a nyári koncertszezont. A számomra egyik legütősebb, a „Napból Csontsereg Érkezik” c. számunkból koncertfelvétel is született. Lásd és halld: https://youtu.be/lRqgUHuuiUA
Ugyanebben a hónapban, 22-én a Weixelbaum Laura Official Trio tagjaként játszottam a Mithras-éj Gorsiumban rendezvényen, ahol Szent Borzongás című műsorunkat adtuk elő. Legutóbbi, 2017-es lemezünk itt hallható: https://bit.ly/2MLpssu
Rá pár napra, pedig Dead Can Dance koncerten voltam. Igaz, csak mint hallgató vettem részt, de kiírom, mert számomra az egyik legfontosabb zenekar az életemben és ha van még olyan, aki nem ismerné őket, akkor most itt a remek alkalom, hogy utánuk nézzen! 🙂
Sajnos ezzel egy időben elhunyt életem első zenészkollégája, Ökrös Csaba hegedűművész, akivel ifjú koromban több évig együtt muzsikáltam. Az ő iránta érzett tiszteletből újra megjelentettem a 2003-as Őstánc című közös lemezünket. Illetve egy hosszabb megemlékezéssel búcsúztam tőle, mely itt olvasható: www.kobzavajk.com/web/egy-regi-barat-es-zenesztars-okros-csaba-1960-2019-hegedumuvesz-emlekere/
Június 30-án a Bogával felléptünk az OZORA Fesztiválon, majd augusztusban Hétrétországban, az Őrségben valamint a Mesterségek Ünnepén, a budai Várban, ahol szóló koncertet is adtam, nagy sikerrel. Ezzel egy régi álmom valósult meg, melyet ezúton is nagyon köszönök a szervezőnek! 🙂
Nagy-nagy veszteség számomra, hogy életem egyik legfontosabb embere, Ruba Szilvia barátom 10.20.-án eltávozott tőlünk az örök vadászmezőkre. Egy hozzá méltó szertartással búcsúztunk tőle. https://www.sonline.hu/kultura/hazai-kultura/tulvilagi-tanc-tuzzel-es-vizzel-bucsuztattak-el-ruba-szilviat-1956972/
Egyenlőre még mindig nem fogom fel. 🙁 A nagy Szellem kísérje utadat drága Szilvi! Szívemben hordozom a sok-sok közös emléket.
November 18-án megjelent életem első vinyl lemeze Kara Libanon néven az itthoni neves Budabeats kiadónál. Hálásan köszönöm Dj Gandharva-nak, hogy egy majdnem 10 éve született ötletét valósította meg ezzel! Nagy köszönet illeti Perdu-t, Dreems-et és Suhov aka. BéTé-t, hogy láttak fantáziát a dalban és újragondolva, újragombolva, újracsavarva, újra…. khm. 🙂 Ezzel is megszólítva egy újabb közönséget, akik esetleg először találkoznak a „ősForrás”-sal.
A lemezbemutató koncert 11.28-án a LÄRM-ban volt és elszállós, fergeteges hangulatban telt. Egy életre szóló élmény volt! Még 1x kösz a Budabeats csapatának! :))) Örök hálám!
A limitált Kara Libanon vinyl nálam privátban, vagy itt megrendelhető: https://budabeats.bandcamp.com/album/kara-libanon
December elején jelentek meg a Nikonova Elizaveta Design orosz ruhatervező ötletéből létrejött Varázsjeles Pulóverek, amelyekhez a tervezőnő két rajzomat is felhasználta. Moszkvában már hamarabb forgalomba került és igen nagy érdeklődés övezi.
Most már itthon is kapható. Az egyedi, limitált pulóvereket itt lehet beszerezni: www.facebook.com/commerce/products/2689578714397648/
és itt: https://www.elizavetanikonova.com/new
Az év vége előtt még egy érdekességet tartogattam szeretteimnek és követőimnek. Életem első mixe jelent meg 12.22-én a Napfordulóra a 444 Hangover sorozat 302. részeként. Nagyon köszönöm a felkérést! A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy a mix elég frankóra sikerült! 🙂
Szívből örülök neki! A mix itt meghallgatható: https://www.mixcloud.com/44NEGY4/444_hangover_302-kobza-vajk/
12.28.-án, (mint minden eddigi évben) jelen voltam a téli Fekete Zaj Fesztivál-on, ahol többed magammal képeket állítottunk ki a Memento Mori Egyesület képviseletében. Köszönöm a rám gondolást Szelevényi Gellért-nek!
És végül, de nem utolsó sorban hálásan köszönöm, hogy vagytok, és hogy figyelmetekkel megajándékoztok engem. Ebben a rohanó világban most ennél nagyobbat nem kívánhat az emberfia, aki a virtuális térben igyekszik értéket közvetíteni. Kérlek benneteket, hogy ajánljátok oldalam azoknak a barátaitoknak, akikről úgy gondoljátok, hogy örömüket lelnék a muzsikámban. És kérlek benneteket, hogy iratkozzatok fel a youtube csatornámra! Itt: www.youtube.com/c/KobzaVajkOfficial
Az idén is számos új varázsmuzsikával megörvendeztetlek titeket!