Idő: 2016.03.11 – Péntek 20 óra
Helyszín: Kis Á Galéria
1053 Budapest Irányi utca 25
A belépés díjtalan!
Esemény a Facebook-on: www.facebook.com/events/233912880279559/
::::::::::::::::::::::::::
“Az Eredendő” címmel nyílik Kobza Vajk első önálló kiállítása március 11-én a Kis Á-ban a Memento Mori egyesület szervezésében. A kiállított képek gondolatmagja, hogy a szellemvilág és a látszatvilág közötti hidat fenntartsuk és megéljük, melyen keresztül maga a csontok ura (aki kozmikus porból megalkotta önmagát) jelent meg Vajk számára. A híd kiépítésében segítségünkre vannak többek között a prehisztorikum sámánvilágának jelképei, piktogramok, melyek minden “civilizált” művészeti befolyástól mentesek, közvetlen kapcsolatot, érintkezést alakítanak ki a természetszellemek és az elfeledettnek hitt belső lények világával. Az “eredendő” kép-szeletei és a kozmosz folyamatábrái úgy jelennek meg Vajk merített papírjain, mintha valóban barlangrajzokat látnánk. A papír textúrája is ezt az „elsődleges” alkotói megnyilvánulást sugallja, ugyanakkor nincsenek képzőművészeti indítékai. A most és itt állapotában idéz tízezer éveket zavarba ejtő könnyedséggel. Az alkotásokon a formák s a rajtuk megjelenő lények látszólag a képzelet és a realitás határát súrolják. Hogy valamit nem ismerünk, az nem jelenti azt, hogy az a valami nem is létezik – egy indián mondás szerint. Egy biztos, a képeket elnézve a látható és a láthatatlan világ végkép elmosódni látszik, és nem kell meglepődnünk, ha a képek merengése közben az összes ős szelleme sejtjeinkben morzézni kezd. De az első lépést feléjük, mint minden úton nekünk kell meglépni. Nem tehetsz mást: Tárd ki a tudatod és ismerd meg “eredendő” önmagad!
::::::::::::::::::::::::::
Program:
20:00 A kiállítást megnyitja Toót-Holló Tamás író, az MTA – irodalomtudomány kandidátusa, a garabonciás hagyomány felelevenítője, közvetítője.
20:30 Az est során villámkoncertet ad az Úzgin Űver Trió, úgymint:
Homoki Péter – gitár, elektronika, ütősök
Majoros Gyula – furulyák, duda, zurna, doromb, ének
Kobza Vajk – preparált baglama
21:00 Majd az Ébrenálmodók Rituális Színház rövid filmvetítése látható, melyben Vajk számára fontos jelenetek, folyamatábrák jelennek meg.
::::::::::::::::::::::::::
“Ha valaki először találkozik Kobza Vajk képeivel, először nagy valószínűséggel az animisztikus, totemisztikus őskultúrák sziklarajzaira, barlangi festményeire, dolmenekre karcolt képeire, sámándobokra pingált rajzolataira asszociál, érezve a lélekmadararak, az agancsos vadak, az íjakat feszítő vadászok, az égbe táruló látófák közegében a sztyeppei és sarkvidéki civilizációk samanisztikus örökségét. Ha azonban a képek szimbolikáját, a mágikus színek letisztult, több modern és kevésbé modern kultúra egymásra következésének tudatában letisztult rituális rendjét jobban megfigyeljük, sejtésünk támadhat arról, hogy a valaha volt ősegyszerűség alakzatait megidézve Vajk itt és most tart nekünk képekkel képes és képtelen kortársi beavatásokat arról, hogy mi lenne hát az Eredendő, s ez most, éppen most eredendően honnan hová eredhet útnak bennünk. Vegyük hát észre: múlt és jelen itt már egybetárul a pillanat szentségében és révületében. Hogy lássuk a lelkeket és lépcsőket, a kapukat és létrákat Vajk képein, s ezek között úgy rebbenjen ide és oda a tekintenünk, ahogy a látófára kapaszkodó sámáné tehette egykoron. S ahogy itt és most élve is csak utat találhatunk ugyanezekhez az időtlen révületekhez – ahogy kortársunkként Vajk is teszi. Zenéket közreadva, liturgikus szövegeket jegyezve, képeket festve.
…
Vajk művészete programművészet, s így aztán minden egyes alkotása egy meditációs program az eredendő megszólítására és előhívására. Amennyiben az időben, az ősidőkben gyökerezik – úgy a pogány kultúra ősiségtudata élteti. Amennyiben program – úgy a kortársi kultúra vérfrissítésének szándéka: egy szerelmes életigenlés vezeti” – Toót-Holló Tamás
::::::::::::::::::::::::::
Szervező: Memento Mori Egyesület www.mementomori.hu
::::::::::::::::::::::::::
További információk:
Kobza Vajk – www.kobzavajk.com
Ébrenálmodók Rituális Színház – www.ebrenalmodok.hu
Úzgin Űver Zenekar – http://uzginuver.hu/
Toót-Holló Tamás – http://usseko.blog.hu/
::::::::::::::::::::::::::
Áldás az úton járóknak!